Tavaly már köszönthettünk az Eger Wine Meetup színpadán, de vendégként is velünk tartottál erre a két napra. Milyen emlékeket őrzöl?
Régóta követem az egri szőlész-borász közösség munkáját, és már a tavalyi meetupot megelőzően is részt vettem vendégként és előadóként az elődjének számító Szőlészeti és Borászati Konferencián, úgyhogy otthonosan érzem itt magam. Az előadások informatívak és érdekesek, de nekem mindig a személyes találkozások a legfontosabbak.
A kézfogás a kollégákkal, a beszélgetések, a közös kóstolások. Tavalyról leginkább arra emlékszem, ahogy Lőrincz Gyuri a rá jellemző szakralitással töltötte meg előadásában a borászat tevékenységét, és arra is, hogy az egyik reggelinél ismerkedtem meg az MBH Bank csapatával, akikkel azóta is munkakapcsolatban vagyunk.
Ismerve a személyiségedet, a pincészet falain túlnyúló munkádat, kijelenthetjük, hogy igazi közösségi ember vagy. Miért érzed fontosnak, hogy ennyi erőforrást fordíts az összefogásra a borágazaton belül?
Bár tudom, hogy elsőre leegyszerűsítésnek hat, mégis jól leírható különbséget látok az én boomer generációm és az utánunk következő fiatalabbak között. Mi közösségben szocializálódtunk, arra neveltek, hogy együtt kell működnünk, de azt tapasztalom, hogy a most fiatal borászgeneráció inkább egyéni eredményekben, sikerekben gondolkodik.
Fontosnak érzem, hogy átadjuk annak a tudását, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Kis ország vagyunk, korlátozott forrásokkal, szűk belső piaccal, az egyetlen kitörési lehetőséget kínáló nemzetközi térbe való kilépéshez pedig szükségünk van egymás közreműködésére annak érdekében, hogy borainkkal magasabb presztízst, nagyobb értéket érjünk el. Van egy határ, ameddig egyedül el lehet jutni, de azon túl csak együtt mehetünk. Erre a környezetünkben rengeteg a példa, csak követnünk kell őket.
A kékfrankos köré épülő összefogásról tartasz előadást az idei meetupon. Mit tudhatunk a program indulásáról?
Tavaly Gál Tibor tiszteletére emléktáblát avattunk a Pannon Bormíves Céh közreműködésével a Sík-hegyen. Ez után egy spontán céhes taggyűlésbe csöppentem, ahol arról kezdtünk el beszélgetni, hogy érdemes lenne a szervezetünknek pár izgalmas projekt megvalósításába belevágni, fontos hosszú távú célokat kijelölni.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, rögtön számtalan ötlet, elképzelés felmerült. Az egyik ilyen szál, amelyik a nemzeti borstratégiának is része és a Magyar Bormarketing Ügynökség is kiemelt témaként kezeli, a kelet-közép-európai szőlőfajták, a regionális bortípusok. Ilyenek a furmint, az aszú, az olaszrizling, az egri csillag és bikavér, a villányi franc, és a vörösborok mezőnyében ilyen még a kékfrankos és a kadarka.
Ezek közül a kékfrankos kiemelkedik, hiszen elterjedtsége jelentős hazánkban, és több borvidéket is érint. Rajtunk kívül csak a környező országokban található meg, de még így is a termőterület fele magyar. Mellettünk Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Németországban, Szlovéniában és Szlovákiában dolgoznak vele. Ezzel a koncentrációval adott a lehetőség, hogy egy olyan sikertörténetet építsünk fel, amire a környező országokban számos ismert történet található.
Ahhoz azonban, hogy a kékfrankosból egy, a világpiacon is kiemelkedő bor szülessen, olyan értékteremtő munkára van szükség nem csak a marketingben, de a szabályozás terén is, amire Ausztriában és Németországban is látunk követendő példákat, és amely út a terméskorlátozásra, a dűlőszelekciókra, az elérhető legmagasabb, egyedi minőségre épül.
A terv kirajzolódott, mi a következő lépés?
Ha az embert felkérik egy konferencián előadást tartani, szépen felkészül, izgatottan feláll a színpadra, megtart egy érdekes és remélhetőleg humoros előadást, utána megdicsérik a kollégák, és együtt iszunk egy fröccsöt. Most azonban számomra más a tét. Itt nem az előadás a lényeg, hanem hogy tudunk-e partnereket találni, főleg fiatalokat.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy 20-30 éves kifutású projekt, a nyilvánvaló sikere akkor látszik majd, de én már azt is jó eredménynek érzem, ha 2-3 év múlva lesz, akivel együtt dolgozunk ezért a célért.
